A Csapat
Minden alkalmazott maga is vitorlázik. – Rieger Péter
Petiről
12 éves koromban ismerkedtem meg az autószereléssel, ami 20 éves koromra szenvedéllyé vált és erre alapozva indítottam el autómentő vállalkozásomat. Ahogy bővült ügyfeleim és tapasztalataim köre, úgy döntöttem, elkezdek foglalkozni a karosszériák javításával, roncsautók felvásárlásával és szétszerelésével, majd ezután jött a gépjárműkereskedelem. Az autómentéshez szükségem volt trailerekre, amik kezdetben elegek voltak hajóbakok és kisebb méretű hajók szállítására. Időközben megteremtettem a lehetőséget a kibővülni látszó cégem dolgozói számára, hogy munkahelyi keretek közt megszerezhessék a jogosítványt kamionra, gépkocsira és targoncára. Ezek után pedig végül elkezdtem komolyabban érdeklődni a hajók iránt: a gépjárműjavítás sok ponton egyezik a hajók javításával, ezt kihasználva hajókat vásároltam fel, majd szerelés után kiváló állapotban adtam át őket új tulajdonosaik számára.
Elmélyültebben csak mindezek után kezdtem el foglalkozni a hajószállítással, mára pedig már mi rendelkezünk az ország legkomolyabb trailerével.
A legkomolyabb géppark a piacon.
Az ország legnagyobb szállítótrailerével rendelkezünk. Felszerelésünk a szakmailag elismert és speciális funkciókra is alkalmas Harbeck trailerekből áll, ezekkel százszázalékosan biztonságosan végezhető a hajók rögzítése és szárazföldön történő szállítása. Mindezek mellett pedig megbízható felelősségbiztosítással rendelkezünk, de az extra és a nagy értékű hajók szállítását eseti biztosítással kiegészítve végezzük, így a tulajdonosok jelentősen nyugodtabban indíthatják útjukra hajóikat.
Felszerelésünk a szakmailag elismert és speciális funkciókra is alkalmas Harbeck trailerekből áll, ezekkel százszázalékosan biztonságosan végezhető a hajók rögzítése és szárazföldön történő szállítása. Mindezek mellett pedig megbízható felelősségbiztosítással rendelkezünk, de az extra és a nagy értékű hajók szállítását eseti biztosítással kiegészítve végezzük, így a tulajdonosok jelentősen nyugodtabban indíthatják útjukra hajóikat.

Elveink a precizitás, nagy odafigyelés, életünket a kihívásoknak szenteljük, amit a hajók biztonságos szállítása jelent számunkra.
Hajószállításaink nagy részét külföldre végezzük,mindeközben élvezzük a külföldi kikötők megismerését (ami szintén fontos a szakmában)
Munkatársaink pályafutásukat betanulással kezdik egy a hajószállításban már tapasztalt pilóta mellett.
Sofőrjeinket nem csak a fuvar és az anyagi profit megszerzése motiválja, hanem ügyfeleik boldogsága is. (és a borravaló 😜)

Jórészt az EU keretein belül szállítunk hajókat, de gyakran érkeznek ide hajók Amerikából, amelyek esetében minden további nélkül vállaljuk a vámolását és forgalomba helyezését.
Cégem lehetetlent nem ismerve keresi a lehetőséget ügyfeleink hajóinak elszállítására, legyen szó akár szárazföldi, akár vízi utakról. Hozzáállásunk a Segítsünk egymáson! jelmondaton alapszik, vagyis akár konkurens társakkal együttműködve, de megoldjuk a ránk bízott feladatokat.
Nagy, és folyamatosan bővülő kapcsolatkörrel rendelkezünk.
Rólunk mondták
Nagyon jók a srácok, csak kicsit drága, de Peti személyisége minden eurót megér.
Elejétől a végig nagyon precízen dolgoztak. Péter humorézéke utánozhatatlan. 🤓
A férjem hajóját vitték, de én végig Péter mellett ültem mitfahrerként. 😏
Gyakran ismételt kérdések
Hogyan tudok ajánlatot kérni?
Telefonon.
Mennyibe kerül egy hajó szálítása?
Sokba.
Hol kaphatok választ a kérdéseimre?
Hívjon minket: +36302172217
Hol érhetem el Önöket?
Vörösbölény